Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

HÍRKATEGÓRIÁK


SM Centrum hírek>>

A(z) a Magyarországi Sclerosis Multiplex (SM) Centrumok hírarchívuma


Hírkategória: Összes hírkategória
  • Soha ne add fel!
    [2015.04.30.] - SM - Hírkategória: Általános
    Sm-mel, más sérüléssel is lehet jó minőségű életet élni Magyarországon -de hogyan lehetséges?
    Plusz –ember... Vagyis a „fogyatékos" ellenéte – javasolta egy érdeklődő kulcsszónak, mikor megtudta, hogy cikket szeretnék írni a budapesti Európa Pont rendezvényéről. Merthogy a bemutatkozó, a hivatalos megfogalmazás szerint „fogyatékkal élő" emberek nem hogy valaminek hiányát nem mutatták, de inkább hozzáadott értékeket, plusz tudásokat, képességeket vonultattak fel, példaként állva az úgymond egészségesek előtt is.

    De mi is ez a hely és ez a rendezvény? Az Európa Pont az Európai Unió közösségi tere Budapesten, melyet az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája tart fenn. Egy teljesen akadálymentes, a Millenáris Parkban lévő üvegfalú helyiségben rendezett beszélgetés három vendégét a sikereken és elismertségen kívül más is összeköti.
    A sport – bár különböző mértékben, és az időben is eltolva - mindegyikük életében nagy szerepet játszott vagy játszik jelenleg is és mindhárman baleset vagy műhiba következtében lettek mozgásukban korlátozottak. Sikereiket ennek ellenére – vagy épp ennek következtében – érték el. Szekeres Pál sportoló, Molnár Marietta Laura, modell és Deák Bill Gyula, zenész: ők hárman beszélgettek McMenemy Márkkal az Európa Pontban arról, milyen ma Magyarországon mozgássérültként élni, hogyan látják, mennyire befogadó és támogató a mai magyar társadalom és mi adott és ad nekik erőt ahhoz, hogy az extra kihívásokat nap, mint nap legyőzzék.

    Rejtett tartalékaink vannak

    „Még sosem voltam előzenekar"- főleg Deák Bill előtt – kezdte derűsen és kicsit megilletődötten a beszélgetést Szekeres Pál. Ő olimpikonból lett paralimpikon – ő az egyetlen sportoló a világon, aki az épek és a sérültek között is érmet szerzett. Egy baleset következtében kényszerült kerekesszékbe 1991-ben, a sport azóta is meghatározó szerepet tölt be életében, aktív sportolóként, majd sportvezetőként és állami tisztségviselőként is rengeteget tett a mozgásukban korlátozott sportolók (és nem sportolók) körülményeinek javításáért. A közel ötven éves szakember három gyerekes apuka, a gyermekei már kerekesszékesként ismerték meg, és fogadják el őt, „ha legózunk, és leesik egy kis kocka, nekem is fel kell vennem" – idézett egy kedves jelenetet az otthoni egyenlő bánásmódról Szekeres Pál.
    Nehéz volt elfogadnia és megszoknia balesete után új helyzetét, újrakezdenie a sportot és beállnia a „sor végére" sérültként. Megdöbbentette, hogy elnéztek a feje fölött, legszívesebben beleordította volna a világban, hogy „ugyanaz vagyok", aki korábban, mikor a rivaldafény vetült rá.. De – ahogy fogalmazott – mindig vannak bennünk olyan rejtett tartalékok, amelyet ha kell, mozgósítani tudunk, így történt vele is.
    A baleset utáni év nagyon küzdelmesen telt, tele csalódással és kudarccal, de az első siker viszonylag gyorsan jött, amikor kerekesszékes vívóként Európa-bajnokságot nyert. Szerencsére megmaradt az energia, amit korábban a vívásba fektetett, és elkísérte további sportpályafutásában. „Fontos, hogy amit csinálunk, nagyon szeressük, és tudatában kell lenni annak, hogy mindezt magunkért is csináljuk" – szerinte a küzdelemnek csak így van értelme. Makacsság és önuralom, önuralom és tudatosság –a sikerének kulcsszavai - fogalmazott.

    „Amíg barátaim vannak és jó emberek vesznek körül, nem vagyok fogyatékos"

    Kellemes arcú, intelligens lányként ismerhettük meg Molnár Marietta Laurát, aki hét éve, huszonéves korában bénult le deréktól lefelé egy baleset következtében. Közel három évbe tellett, míg belátta és elfogadta, hogy soha nem fog tudni újra járni és élete végéig kerekesszékhez lesz kötve; mindaddig abban bízott, hogy gyógytornával és fizikoterápiával javítható az állapota. Addig minden reggel azt várta, hogy „elmúlt, csak egy rossz álom volt" . Amikor elfogadta Ő leginkább szüleinek akart bizonyítani. Makacssága adott neki erőt a mindennapi küzdelmekhez, amelyből rendesen kijutott neki, mikor kerekesszékesként (ismét) elköltözött a családi házból és önállóan új életet kezdett. Korábban sosem sportolt komolyabban, igazi sportolóvá már sérülése után vált, amikor csatlakozott a Suhanj! Alapítvány csapatához, amely a fogyatékkal élőket (köztük mozgás- és látássérülteket) támogatja a sportolásban. Azóta a csapat egyik alaptagja lett, és a sport új színt és sok új barátot hozott az életébe. „Amíg barátaim vannak és jó emberek vesznek körül, nem vagyok fogyatékos" – mondja ezzel kapcsolatban. A futásokon handbike-kal több tíz kilométereket is teker versenyeken, amelyeken teljes értékű sportolóként vesz részt társaival. Hétvégénként a Margit-szigeten edzenek, ahol „suhanj-kék" színű ruházatukról könnyű megtalálni őket. (A csapathoz bárki csatlakozhat, aki kedvet érez hasonló kihívásokhoz, akár sérültként, akár épként: segítő önkénteseket mindig örömmel fogadnak! ) https://www.facebook.com/suhanjalapitvany?fref=ts

    Soha nem szabad feladni

    Mit tehet egy fociért rajongó kissrác, akinek levágják a lábát? Énekelni kezd..

    Bármilyen groteszk és abszurd, ez történt, persze, a történet nem ilyen egyszerű, de talán többen ismerik. A hatvanas éveiben járó Deák Bill Gyula 11 éves korában veszítette el egyik lábát egy szerencsétlen sérülés és egy orvosi műhiba következtében, holott előtte sportolónak készült: remekül focizott. A szerencsétlenség után nem látta értelmét az életének, nagyon mélyen volt lelkileg, de „szerencsére bejött a beatzene, és jó hangom volt, vagy jól ordibálok" – mondta pályája kezdetéről. A zene új értelmet adott az életének, különleges hangjának köszönhetően bebizonyította, hogy „fél lábbal is lehet eredményeket elérni Magyarországon", amely igazolja, hogy sosem szabad feladni. Ezt a mondatot többször elmondta, és az ő szájából nagyon hitelesnek hangzik.
    Sikerei ellenére rengeteg akadállyal kellett megküzdenie pályafutása során: a Szíriusz együttesbe azért nem mehetett, mert nem volt „képernyő- és színpadképes" – ahogy akkor fogalmaztak. De ő ennek ellenére énekelt tovább, és hatalmas sikereket ért el, pl. a Királyréten nyilvánosan és televíziós felvételen is büszkén és hitelesen volt ő Táltos, az István, a király-ban. „- Nem adtam fel: én amíg élek, énekelni akarok. Utat akarok mutatni a hozzám hasonlóaknak és örömet szerezni az embereknek" – mondta ezzel kapcsolatban. Többek között ezért is vállalta el a felkérést, hogy a Főkefe (Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.) arca legyen, és ebben a szerepében különböző fórumokon hívja fel a figyelmet a megváltozott munkaképességűek munkaerőpiaci rehabilitációjára, amelyért a Főkefe is sokat tesz.(Az István, a király folytatódik, és Deák Bill is ott lesz!)

    Munkába állás – segítséggel könnyebb

    Az est vendégei egyetértettek abban, hogy az utóbbi évtizedekben több pozitív változás történt Magyarországon a fogyatékosok érdekében. Amíg a kilencvenes években egy színházi látogatás megszervezése is hatalmas kihívást és feladatot jelentett kerekesszékkel, addig mára a közintézmények nagy része már akadálymentesített. Jelenleg az országgyűlés előtt lévő fogyatékosügyi program körül formálódó összpárti konszenzus is bizalomra ad okot. Szekeres Pál szerint a helyes akadálymentesítéshez három dolog kell.
    Itt most sokan a szállóigévé vált, de kiüresedett mondást várják, miszerint „pénz-pénz és pénz", de a résztvevők szerint a pénz egyedül nem elég: valójában a szakértelem és a megfelelő szemlélet az elsődleges. Ha e két utóbbi nincs meg a döntéshozókban és általában az emberekben, akkor a világ összes pénze sem elég az igazi változáshoz. Szekeres Pál felidézte: az elmúlt hetek egyik köznevetség tárgyává vált fejlesztését, amikor egy 20 cm magas lépcsőt korlátlifttel akadálymentesítettek. Szerinte a fogyatékkal élők még mindig csodabogárnak számítanak, és társadalmi szemléletváltozásra van szükség, hogy ez megváltozzon. „Elsősorban fejben kell akadálymentesnek lenni – mondta –, el kell fogadni, hogy mi kerekesszékesek, sérültek, mások vagyunk, nekünk meg úgy kell viselkednünk, hogy ezt elfogadják".
    És akkor létrejöhet egy olyan társadalom, amelyben a kerekesszékes nemcsak akkor tud az ép emberekhez hasonló módon érvényesülni, ha átlagon felüli tehetséggel bír.
    A beszélgetést nagyon jó hangulatú koncert követte, ahol Deák Bill Gyula fiatal zenésztársaival együtt énekelt, korát és állapotát meghazudtoló frissességgel és dinamizmussal.A cikk megírásához felhasználtuk az Európa Pont blogját, amit köszönünk.

    A fényképgalériát ide kattintva találják meg!

Vissza

HÍRKATEGÓRIÁK


SM Centrum hírek>>