Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

HÍRKATEGÓRIÁK


SM Centrum hírek>>

A(z) a Magyarországi Sclerosis Multiplex (SM) Centrumok hírarchívuma


Hírkategória: Összes hírkategória
  • Bántó bánásmód 3.
    [2013.05.17.] - Magyar SM Info - Hírkategória: Általános
    Előző rész >>
    Szünetet követően folytatjuk az SM betegekkel és gondozóikkal végzett vizsgálat ( Views on disclosing mistreatment: A focus group study of differences between people with MS and their caregivers. Original Research Article. Multiple Sclerosis and Related Disorders, Volume 2, Issue 2, April 2013, Pages 96-102. Johanna Shapiro, Aileen Wiglesworth, Elizabeth H. Morrison) ismertetését. Az első két részben szó volt arról, hogy olyan házaspárokból hoztak létre ún. fókuszcsoportokat nemek szerint, ahol a házaspár egyik tagja SM beteg volt, a másik tag pedig az ő gondozója. Vizsgálták, a különböző csoportok hogyan vélekednek a rossz bánásmódról, annak formáiról előfordulásáról, okairól. Erről olvashattunk a korábbiakban. A cikket dr. Mátyás Klotild ismerteti.
    Stratégiák a bántó bánásmód elkerülésére, kezelésére
    Az erőszakos férfi gondozók fontosnak tartották, hogy legyen idejük saját magukra, lehessen önálló, az ápolttól független tevékenységük, életterük. Ez segít elkerülni a bántó bánásmód kialakulását. A fizikai aktivitás és a spiritualitás szintén segíthet. Segítségnek gondolták, hogy valakivel beszélhessenek nehézségeiről, megoszthassák a terheiket valakivel.
    A legtöbb női ápoló szintén az önálló tevékenységek fontosságát említette, hogy tölthessen időt az ápolt nélkül is. Egyikük beszélt a figyelmeztető jelekről: pl. olyan mérges volt, hogy szívesen otthagyta volna az SM betegét étel és ellátás nélkül – ilyenkor érdemes szünetet tartani, segítséget kérni. Egyetértettek, hogy a „próbálok mindent megtenni” kiboruláshoz vezethet. Úgy érezték, segítene, ha többet tudnának arról, mit várhatnak a házaspár betegségétől.
    Sok férfi SM beteg kifejezte, hogy ahhoz, hogy elkerüljék a konfliktust, sokszor ki kell engesztelnie, le kell csendesítenie ápolóját. Hasonlóról számolt be egy másik SM-es férfi: ha indulatossá válik, általában rögtön bocsánatot kér, hogy ne hatalmasodjon el a konfliktus, a vita. Ők is felismerték, hogy a gondozóiknak szükségük van saját, független életre is.
    Az összes nőbeteg egyetértett abban, ha bántalmaznák, valahogy kilépne a kapcsolatból, nem tudná elviselni. Az egyikük, akit házastársa bántalmazott, a válást tartotta legjobb megoldásnak.

    Megbeszélés
    A részvevők többségénél a vizsgálat két nagy különbséget tapasztalt nemek szerint. Ezek:
    Az első: az erőszakos férfi gondozók extrém stresszt éltek meg, amit egy korábbi vizsgáló krónikus szomorúságnak nevezett el (Hainsworth 1996). Panaszolták, hogy nincs idejük saját igényeik kielégítésére, a személyes terveik megvalósítására. Éjszakai felébredésekkel járó alvászavarról, folyamatos aggódásról és frusztrációról számoltak be, amit a bizonytalan kimenetelű SM okoz.
    A nő gondozók kevésbé bosszúsak és gondterheltek, mint a férfiak
    A második: az SM beteg nők folyamatosan tagadják a bántó bánásmódot, mivel félnek, hogy további probléma jelentkezik a kapcsolatukban, ami idegessé teheti gondozójukat. A férfi SM betegek miközben folyamatosan tagadják a bántó bánásmódot, engesztelő és alkalmazkodó magatartásról számolnak be, amivel hatástalanítani próbálják a konfliktust. Mind a férfi, mind a női gondozók rámutattak az SM betegek neheztelő magatartására, mindamellett az összes résztvevő, mind a négy csoportból inkább az SM betegek nehézségeit hibáztatta.
    Az átható stressz és feszültség, a kiégés, az együttérzés a férfi gondozókat érzékenyebbé teszik, ezért esékenyebbek a bántó bánásmód tekintetében. Jelen vizsgálatban a demens SM betegek gondozói azt mondták, hogy a gondozó szubjektív tapasztalata sokkal erősebben befolyásolja a gondozó életminőségét, mint a beteg állapota. Jelen vizsgálat szerint ezek a szubjektív tapasztalatok a legtöbb férfi gondozó vonatkozásában: az izoláció, kétségbeesés, frusztráció, bezártság. Ezek az érzések hajlamosítanak a bántó bánásmódra, különösen ha a stressz meghaladja azt a szintet, amit kezelni tud.
    A bántó bánásmód okai a gondozók részéről
    Sok résztvevő az SM beteget okolta, hogy „kiprovokálja” a bántó bánásmódot. Az irodalomban is vannak adatok arra, hogy a gondozók a beteget, a páciensek magukat okolják. A jelen vizsgálatban mindkettőre volt példa. Más magyarázatok szerint a gondozókban kialakul egy frusztráció, ami a betegség elleni mélyen gyökerező haragból táplálkozik, abból, hogy az SM beteg állapota nem javul. (Bármit is tesz érte a gondozó.) Reménytelenség, hogy nem tudja a beteg javulását elérni. Gyorsan megváltozik az élete és elégtelennek érzi magát arra, hogy megfeleljen az ápolás felelősségteljes követelményeinek. Ahogyan más vizsgálatokban is, a jelenben is a résztvevők egyetértettek abban, hogy a nőknek jobban illik az ápoló szerep, mint a férfiaknak. A férfi gondozóknál az is szerepet játszhat a bántó bánásmód gyakoribb előfordulásában, hogy kevésbé készek erre a szerepre. Egy korai vizsgálat arra mutatott rá, hogy a férfi gondozók elsősorban a gondozott SM betegtől várnak támogatást, ami segít megmagyarázni, miért változnak inkább a férfi gondozók kapcsolatai gondozottjukkal rombolóvá.
    A bántó bánásmód leplezése
    Hogy miért nem vallják be az SM betegek a rossz bánásmódot, a résztvevők azzal magyarázták, hogy lehet, hogy félnek a következményektől, mint pl. a gondozó elidegenedése, ami ahhoz is vezethet, hogy elhagyja a beteget. Más vizsgálatok is hasonlóan azt mutatták, hogy az SM betegek félnek, hogy elhagyják őket. Számtalan nő (SM beteg, vagy gondozó) azt is felvetette, hogy ha valakivel a szerette bántó bánásmódot alkalmaz, mit várhat egy idegentől. Egy korábbi vizsgáló arról írt, hogy számos rokkant SM nőbeteg szerencsésnek érzete magát, ha volt valamilyen kapcsolata. A jelen vizsgálat résztvevői azt is mondták, hogy az SM beteg nem akarja „elárulni” a szeretett személyt. Mind a férfiak, mind a nők egyetértettek abban, hogy férfibeteg számára a bántó bánásmód elismerése az amúgy is törékeny önérzetét sértheti. A jelen vizsgálat megerősítette azt a korábbi eredményt, hogy a nők még nagyobb nehézség árán fedik fel a bántó bánásmódot. Az „erőszak kialakulásának modellje” (Hassouneh –Philips, 2005) pedig tovább tisztázta ezt a jelenséget. Ez a vizsgálat megmutatta, hogy a „köss kompromisszumot és maradj” elven a rokkant nő SM betegek, bizonyos mennyiségű bántó bánásmódot elviselését választják a gondozás előnyeinek fejében. Másik vizsgálatokban a rokkant nők másnak, alacsonyabb rendűnek tartották magukat, alkalmazkodtak, hogy kiengeszteljék férjüket, nem látták okát, hogy a másik megbánja, amit tett, „normalizálták” a házastársi agressziót. Hassouneh –Philips, és mtsai (2005) ezt a leértékelődés folyamataként írták le, melyben a partner szisztematikusan leértékeli, tárgyiasítja és bántja a rokkant nőt. Saxton és mtsai (2006) férfi SM betegek vizsgálatakor hasonló leértékelő pszichológiai folyamatot azonosítottak, melyben a bántások elviselése az élet velejárója volt. Azt vizsgálták, meddig a szintig lehet ezt kezelni.
    A jelen vizsgálatban az SM beteg nők tagadták, hogy társuk bántó módon bánna velük, és állították, hogy sokkal inkább szakítanának, mint hogy elviseljenek egy agresszív kapcsolatot. A férfi SM betegek mintegy üzleti folyamatban vettek részt: kiengesztelték a gondozóikat, csökkentették a személyes szükségleteiket, próbáltak a leginkább önellátók lenni, a haragot minél hamarabb leküzdeni annak céljából, hogy megőrizzék a jó kapcsolatot. Ahogyan a Saxton féle vizsgálatban, bár a Power és mtsai (2008) félében nem, a jelen vizsgálatban is azt találták, hogy a férfi SM betegek fatalistábbak, mint a nők a tekintetben, hogy az erőszak ellen nincs mit tenni. A jelen vizsgálatban résztvevő SM betegek közepes és súlyos fizikai függősége valószínűleg fontos szerepet játszik abban, ahogyan szemlélik a bántó bánásmód jellegét és még abban is, hogy milyen mértékben képesek elismerni annak tényét.
    Stratégiák a bántó bánásmód megelőzésére, leküzdésére
    Mind a férfi, mind a nő gondozók azonosan közelítik meg a megküzdő lehetőségeket: ilyenek a kognitív stratégiák (lehetne rosszabb is, pozitív átkeretezés), fatalizmus, a személyes élet fenntartása, vallási közösségekhez fordulás annak érdekében, hogy elkerüljék az erőszakot, a bántó bánásmódot. Érdekességképp, a férfi gondozók - és nem a nők - említették az érzelmek elengedésének fontosságát. Az SM betegek javasolták, hogy legyenek oktató és segítő csoportok mind a gondozók, mind a betegek számára a bántó bánásmód elkerülésére. Mindazonáltal nagyon kevés intervenciós program és segítő szolgáltatás foglalkozik ezzel, ill. keveseknek van gyakorlatuk az erőszakos kapcsolatok kezelésében. Kevés ismeretanyag van a támogató biztonságos viselkedésről a személyes segítségadás vonatkozásában. Nehéz ezekre a faktorokra adekvát tréningeket tartani és a gondozókat felkészíteni.
    Jelen vizsgálatban mind a gondozók, mind az SM betegek jelezték, hogy bíznak abban, hogy segítő csoport hatékony lehet abban, hogy csökkenti a gondozók feszültségét, mint ahogy egyéb vizsgálatok is dokumentálták ezt. Csupán egy férfi gondozó számolt be arról, hogy részt vett ilyen csoportban, egy másik pedig a templomban kapott rendszeres informális segítséget. Mindketten szignifikánsan hasznosnak ítélték meg, hogy megoszthatták gondjaikat, tapasztalataikat, megküzdő stratégiáikat és csökkenthették izolációs érzéseiket. Más gondozók azt állították, túl sok feladatuk van ezért nincs idejük csoporthoz csatlakozni. Férfi SM betegek helyeselték a gondozókat segítő csoport gondolatát, bár az egyikük jelezte, az ő gondozójának nincs ideje erre. A nő SM betegek sokkal megosztottabbak voltak abban mennyire lehet hasznos egy gondozókat támogató csoport. Talán azt sem voltak hajlandók elismerni, szükséges egy ilyen intervenció.
    A vizsgálat korlátai
    A résztvevők bevonásakor több erőszakos gondozó fel volt háborodva vagy mérges volt, ezért nem jelent meg, vagy gondozottját hozta el, ez szelekciós torzítást és a résztvevők számának csökkenését okozta. Ezt a szelekciós torzítást okozhatta az is, hogy a legsúlyosabb erőszakos esetek részvevőit kizárták a vizsgálatból. Minden fókusz csoportban volt egy olyan személy, aki nem élt át közvetlenül erőszakot. Mindezek a faktorok gyengítik következtetéseink erősségét.
    Következtetések
    A fenti korlátok ellenére ez a vizsgálat provokatív kérdéseket vetett fel, melyek további vizsgálatokat igényelnek. Eddig nem volt olyan vizsgálat, melyben olyan házaspárokat vizsgáltak, ahol a gondozó számolt be több erőszakról, mint a gondozott. Annak ellenére, hogy sok hasonlóságot mutatott más rokkant betegek bántó bánásmódját érintő vizsgálatokkal, a jelen vizsgálat előzetes bizonyítékot kínál arra vonatkozva, hogy a nem befolyásolhatja a bántó bánásmódhoz való attitűdöt a házaspároknál. Különösen, hogy a férfi gondozók a bántó bánásmódot segítség kérésnek (cry for help) értelmezik, míg a nő gondozók ezt a fajta viselkedést igazságosnak érezhetik, mert szerintük a beteg valahogy kiprovokálja azt. A nő SM betegek észre sem merik venni, hogy bántják őket, mert félnek, hogy ez fenyegetné a legfontosabb kapcsolatukat, míg a férfi SM betegek úgy kalkulálnak, hogy bizonyos mennyiségű bántás elviselése megéri. A jövő vizsgálatoknak fel kell tárniuk vajon az ilyen különbségek az SM betegek populációjának egy olyan részét képezik-e, akik hajlamosabbak a bántó bánásmódra, és annak késői észlelésére.

Vissza

HÍRKATEGÓRIÁK


SM Centrum hírek>>